Bihon Miklós kispapként

 

 Bihon Miklós kispapként

Bikszádon (Szatmár vm., ma Bixad, RO) született 1894. július 2-án Bihon István és Hudák Márta gyermekeként.

A debreceni piarista gimnáziumban érettségizett. Teológiai tanulmányait Ungváron végezte (1914–1918).

Miklósy István megyéspüspök Nyíregyházán szentelte a Hajdúdorogi Egyházmegye papjává 1921. december 6-án.

Nyírderzsben h.lelkész (1921–1923).

1923. július 12-én halt meg, sírja Debrecenben, a Nagyerdei temetőben található.

Nőtlen.

 A debreceni bombamerénylet (1914. február 23.) idején a püspöki hivatalban teljesített szolgálatot. A robbanás során tüdejébe üvegszilánkok kerültek, melyek később súlyos tüdőelégtelenséghez vezettek, korai halálát okozva. 

 

Az ungvári szeminárium első- és másodéves hallgatói 1915/16-ban

Felső sor balról jobbra: Turzán József, Sereghy János, Makaveiu Mihály, Szklár Jenő, Szemerszky János, Mitró János, Zseltvai István, Legeza István, ismeretlen, Manajló Pál, Bihon Miklós, Volovcsák (Turányi) Miklós, Mikuláninecz Gyula, Midlik György, Ruttkay Sándor, Bába Miklós

Középső sor: Német János, Boka Miklós, ismeretlen, Kempó József.  Alsó sor: Födeles Elemér, Suba Mihály, Sztankaninecz (Sztankay) Endre, ismeretlen, Ivaskó György, Federkó János, Szokol János, Barna Miklós

 

Az ungvári szemináriumban (balszélen a földön ül)

 

 

 

Bihon Miklós halálhíre a Nyírvidék 1923. július 15-i számában